– Zoli, ébredj! Mindjárt éjfél! Indulnunk kell!
– Köszi, már jövök is… Hol a nadrágom? Na, most ismételd el a tervet, hogy emlékszel-e minden részletre…
– Az ablakon mászunk ki, hogy anyáékat ne keltsük fel. Aztán a garázsból elhozzuk a kötelet, meg apa falmászó felszerelését. A hátsó útvonalon megyünk, mert arra kevesebb az autó. A madárház mellett tudunk bemászni a kerítésen, mert ott nincs kamera. Aztán…
– Aztán körbe kell mennünk, a macskamedvék és a zsiráfok felé, mert ők csendesek, és nem fognak jelezni. Az unikornis kifutója a fókáké mellett van. A bal oldali szikla felől be tudunk mászni, mert ott nincs áramos kerítés. Nálad van az alma meg a kockacukor?
– Igen, már délután betettem a táskámba.
– Király. Szóval az almával és a kockacukorral kicsalogatjuk az unikornist a kifutóba, én a nyakába teszem a kötelet, közben te belülről kinyitod a kifutót, és így ki tudjuk őt vezetni.
– Közben folyamatosan etetjük.
– Így van. Ugyanazon az útvonalon kell mennünk visszafelé is, amelyiken jöttünk. A madárházon keresztül kiengedjük, aztán elvezetjük az erdőig, és levesszük róla a kötelet.” „Egy kis idővel később ott álltak a kifutó előtt. Áron néhány kockacukrot szorongatott a kezében, de hiába próbálkoztak már vagy fél órája, az unikornis csak nem akart előjönni.
– Nem hiszem el, hogy a célnál csődölünk be!
– Nem adhatjuk fel, Zoli! Már tényleg csak egy kicsi hiányzik… ha már idáig eljutottunk!
– Pedig minden akadályon gond nélkül átjutottunk… Erre most ez! Tuti, hogy Erik miatt fél az emberektől szegény… Most mit csináljunk? – Zoli törte a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes.
– Hahó! Unikornis! Gyere, nem bántunk! Csak szabadon akarunk engedni, te buta… Na gyere szépen ide, nézd csak, kockacukor! Azt szeretik a lovak. Állítólag – Áron mindent bevetett, de az állat nem jött közelebb, a karámja hátsó részéből nézett farkasszemet a fiúkkal.
– Úgy tűnik, még nem felejtette el, hogy Erik megtépte… De valamit tennünk kell, mert még hajnal előtt haza kell érnünk, és hamarosan világosodik… Akkor aztán fújhatjuk…
Áron elgondolkodott.
– Várj csak… eszembe jutott valami. Otthon hagytam a telefonomat, add ide a tiédet!” „– Ez az, ezt kerestem! – Áron örömében a levegőbe bokszolt. – Tudtam, hogy olvastam már valahol erről. Figyelj csak! Azt írják, hogy hárfa hangja megnyugtatja az unikornisokat. Ha hárfazenét hallanak, felfénylik a szőrük, és kedvessé, kezessé válnak.
– Ezt hol olvasod?
– A boszorkányok nagykönyvében írják… De nem mindegy? Egy próbát megér! – Áron lázasan görgetett a zenelejátszóján, és talált is megfelelő hárfamuzsikát. – Most ugrik a majom a vízbe… Illetve az unikornis a kötőfékbe.
Ahogy meghallotta a zenét, az egyszarvú egy lépést tett feléjük.
– Nézd! A szőre! Milyen szép!
– Jaj, Áron, ne most nézegessed! – Zoli óvatosan megközelítette az unikornist, és szelíden a nyakába akasztotta a kötelet. Az állat hagyta magát, teljesen elvarázsolhatta a hárfa hangja.
– Ez az! Na, most gyorsan kifelé!
Simán a madárházhoz értek, de ott Áron megtorpant.
– Zoli… ez eszembe sem jutott, de ha kinyitjuk a madárházat, kirepülnek a madarak is.
– A madárháznak eleve nyitott a teteje, te észlény. Mi az oldalán megyünk ki, én onnan már csak két kilométer a Szalag utca, azt hamar megjárjuk.” „Már majdnem teljesen világos volt, mire a kiserdőhöz értek.
– Nem fogunk hazaérni… Anyáék megölnek.
– Jaj, ne károgj! Inkább búcsúzzunk el az unikornistól… valószínűleg úgysem látjuk többé. Adj egy kockacukrot!
– Nem tudok. Mindent megevett útközben.
– Hát akkor… – Zoli az állathoz fordult, és megvakargatta homlokát. – Szaladj el messzire, te szarvas ló… Aztán vigyázz, nehogy megint összeakadj mindenféle Erikekkel!
Áron átölelte a nyakát, és csendesen eleredtek a könnyei. Az unikornis megadóan tűrte a simogatást, egy kicsit még meg is bökte Áron kezét: talán újabb kockacukrot várt.
– Nincs már, te buta, hát mindet megetted. Na, gyere, leveszem a kötelet.
Ahogy Áron kikapcsolta a zenét, az unikornis örömében azonnal vágtatni kezdett. Kétszer is körülfutotta a fiúkat, aztán ragyogó teste eltűnt az erdő mélyén.
– Gyere, Zoli. Pont elérjük az első buszt. Ahogy nézem, azzal még talán hazaérünk, mielőtt anyáék felébrednek.” „– Mára virradóra nyomtalanul eltűnt állatkerti kifutójából az unikornis. Erőszakos behatolásnak nincs nyoma, a madárház utca felőli frontja azonban reggel nyitva volt, az állat valószínűleg itt hagyta el az állatkertet. A biztonsági szolgálat emberei jelenleg is elemzik a kamerák felvételeit, de egyelőre semmi gyanúsat nem észleltek. Az állat eltűnése több kérdést is felvet, az Állatorvosi Egyetem tudósai pedig rendkívül zaklatottak, mivel egy sor vizsgálatnak még nem tudták alávetni az unikornist. Az egyetem rektora szerint az eset hatalmas veszteség a tudománynak. A rendőrség és a tűzoltóság is nagy erőkkel keresi az állatot.
Zoli kikapcsolta a tévét, és Áronra nézett.
– Hát, ezt elintéztük. Megnézted, hogy Erik posztolt-e valamit tegnap óta?
– Naná. Sajnálkozik, hogy semmi nem lett a nyereményjátékából, mert a kórházba menet elvették tőle az unikornis sörényéből kitépett szálat. Van rajta egy csomó mérges emoji. És a követői háromnegyede leiratkozott.
Zoli felnevetett.
– Nem csinálunk egy új videót? Kimehetnénk görkorizni a Szalag utcához.
– Benne vagyok! – Áron már vette is a cipőjét.