– A rozmaring és a levendula mindenre jó. Ha szárítva beteszed a szekrénybe, elriasztja a molyokat is. Nézd csak, én a táskámban is hordok magamnál egy kis szütyőben! A levendulaillat megnyugtat és kitisztítja a fejet, évezredek óta ilyesmire használják a boszorkányok – magyarázta Boszkó a nagy fazék mellett, amiben ismét valami csodaleves főtt.
– Az ürömmel viszont mindig vigyázz, a főzetekbe csak kevés kell belőle, mert szörnyű keserű íze van. Bár a nagyapám még a borba is tett ürmöt, de az már régen volt.
– Nézd, Boszkó! Mi történt Cicával? – kiáltott fel Hanna. Cica, aki addig békésen dorombolt az ölében, hirtelen nyugtalan lett, és hátát felpúposítva járkálni kezdett a konyhában. Néha még fújt is egyet.
– Az hagyján – mondta Boszkó, – nézd meg Lászlót! Lászlónak a hollót hívták, akit gazdája még beszélni is megtanított. Most szokásához híven az ablakban ült, verdesett a szárnyaival, és néha felrikoltott:
– Mi lesz? Mi lesz?
– Valami nincs rendben – állapította meg Hanna: válaszként hatalmasat dörgött az ég.
Boszkó kísérteties nyugalommal fordult vissza a fazékhoz, mint aki már számított arra, ami következik.” „A következő pillanatban óriási csörömpöléssel kitört az ablak. Patrik füstbombája repült be rajta, és néhány másodperc alatt sűrű füst borított el mindent. Hanna az orráig sem látott, Boszkó pedig nem válaszolt, hiába kiabált neki.
Valahonnan az ablak felől Partik hangja hallatszott.
– Gyerünk! Befelé mindenki! Elő a fegyverekkel! – az ablak felől puffanásokat és kiabálást lehetett hallani: a gyerekek betörtek a házba az ablakon át, de ők sem láttak semmit.
– Menj már!
– Hol a vízipuskám?
– Patrik! Patrik, most merre menjünk?
Hatalmas kavarodás támadt a sűrű füstben. László, a holló rikoltozva próbált kiszabadulni a konyhától, csapkodása persze halálra rémítette a gyerekeket.
– Ááááááá! Segítség! Nagyon fáj! – üvöltött fel hirtelen Patrik, mire egyszerre síri csend lett. Hanna könnyezett a füsttől, és tapogatózva arrafelé indult, ahonnan Patrik hangját hallotta.
– Nagyon vérzik, segítsetek!
Boszkó csoszogása törte meg a csendet, aki körbement a konyhában, és kinyitott minden ablakot. Lassan oszlani kezdett a füst.” „Végre kitisztult a levegő. A gyerekek megszeppent arccal álltak a betört ablak cserepein, Patrik pedig az asztal mellett ült a földön, bal lábából vér szivárgott.
Boszkó lassan odasétált hozzá és leguggolt mellé. Patrikot kiverte a víz, annyira félt.
– Ne tessék bántani… Azt hiszem, beleléptem egy cserépbe… – makogta.
Senki sem mert megszólalni. Hanna nyitotta volna a száját, de Boszkó leintette.
Az öregasszony a tűzhelyhez ment, a fiókból tiszta, fehér gyolcsot vett elő, azt belemártotta a fazékba, jól átitatta a reggel óta készülő főzettel, aztán Patrik mellé térdelt.
– Na, add a lábad. Megjavítjuk, jobb lesz, mint újkorában.
Azzal ölébe vette Patrik lábát, és egy gyors mozdulattal kikapta belőle a hatalmas üvegszilánkot. Patrik feljajdult.
– Na! Ne mondd már, hogy ez fáj! Egy ilyen híres hadvezér ne picsogjon! – dorgálta meg Boszkó, aztán jó alaposan bekötözte a vérző lábat a gyolccsal.
– Nahát… Már nem is fáj! – kiáltott fel Patrik meglepve, erre pedig a többi gyerek is fellélegzett. Azt azonban tudták, hogy a házért indított ostromot már azelőtt elvesztették, mielőtt igazán elkezdődhetett volna.” „– Ki kér kakaót? – kérdezte Boszkó a gyerekeket, miután leültette őket az asztal köré: Hannát persze a lótuszos székbe.
– Isteni finom! Esküszöm, sosem ittatok még ilyet! – biztatta őket Hanna. Szépen lassan mindenkinek alábbhagyott a félelme, és a különös konyhát kezdték csodálni ámuldozva. Hanna büszkén mutatta meg a furcsa tárgyakat:
– Ez itt egy lópata, egy régen élt földesúr kedvenc lováé volt… a patkó rajta nikkelből van! Az pedig ott László, a holló. Jól ráijesztettetek!
– Ő is miránk! – kontrázott Patrik.
– Tartozom egy vallomással – szólalt meg Boszkó, miután kiporciózta a kakaót a szebbnél szebb bögrékbe. – Ezt a házat még én kezdtem el építeni sok-sok évvel ezelőtt a lányomnak és magamnak. Nem is éltetek még akkor. De a lányom beteg lett, és én nem tudtam őt meggyógyítani. Csak egy másik országban volt gyógymód a betegségére, ezért el kellett költöznünk, a ház pedig itt maradt. Most azonban visszajöttem, és láttam, hogy azóta elfoglaltátok. Hiába tettem ki a táblát. Ami azt illeti, meglehetősen mérges vagyok emiatt.” „– De attól, hogy butaságot csináltatok, még nem vagytok buták – folytatta. – Ha akartok, ezentúl is játszhattok itt, de csak kint a kertben. Látjátok, olyanra varázsoltam, mint egy vadregényes erdő. Idebent pedig mindig kaphattok kakaót.
– Boszkó néni… – szólalt meg Patrik – – Nem tetszett elmondani, hogy mi történt a lányával.
– Ő ott maradt, abban a másik országban – felelte Boszkó könnyes szemmel, de aztán hamar összeszedte magát, és kiment a kamrába egy tálca süteményért.
– És képzeljétek… Boszkó tud kártyából jósolni! – súgta Hanna a többieknek. Amikor Boszkó visszatért a süteménnyel, Patrik szinte rárontott:
– Tetszik nekem jósolni? Légyszi! Úgy szeretném tudni, hogy ebben a tanévben is megbukom-e matekból! Tessék megmondani!
Boszkó mosolyogva elővette a színes kártyákat, húzott párat a pakliból, csillag formában kirakta az asztalra a lapokat, hümmögve nézte őket, majd megszólalt:
– Erre viszonylag egyszerű a válasz. – A gyerekek izgatottan figyeltek.
– Ha tanulsz, akkor nem buksz meg!
Kakaóillatú nevetés töltötte meg a konyhát.