Peti sok mindenről mesélt még Wendynek. Beszélt a Kalózok csapatának többi tagjáról. Ott mindenkinek angol beceneve volt. Colin a kapitány, a legidősebb volt a csapatban, s akitől a legjobban félt, Grant, a hatalmas fiú, aki hegyként magasodott fölé, ha összekerültek a pályán. Ők általában csak egy megvető pillantásra méltatták Petit. Mesélt még Hankről és Dylanről, akik nem voltak olyan jó játékosok, de annál erőszakosabbak voltak meccs közben, lökdösődtek, s folyton csúfolták őket, különösen szegény Tülököt. Elmondta Wendynek azt is, mennyire nem szereti Hook tanár urat, a Kalózok edzőjét, aki nagyon szigorú, semmiféle gyengeséget nem tűrt a pályán, még Colin és Grant is tartott tőle.
Wendyről megtudta, hogy nemrég költöztek ide egy másik városból a szüleivel és a két testvérével, Janival és Misivel meg Nanával, a kutyájukkal. Peti nagy meglepetésére Wendyről kiderült, hogy tud és szeret focizni – sőt, kisebb gyerekeknek tartott edzéseket.
Megbeszélték, hogy másnap megint találkoznak a játszótéren, és Peti elhozza a barátait, Wendy pedig a két öccsét.” „Peti alig várta a másnapi találkozót. Aggódott, hogy át fog-e mindenki férni a kerítés alatti lyukon, de ha nem is könnyen, még Tülököt is sikerült átpréselni. A fiúk nem tudtak betelni a játszótérrel. Sosem láttak még ilyen klassz csúszdát, hintát, mászókát, a drótkötélpályáról pedig el sem tudták képzelni, hogy micsoda, de miután Peti megmutatta nekik, majdnem összevesztek, hogy melyikük csússzon rajta le először. Annyira belemerültek a játékba, hogy észre sem vették Wendy, Jani és Misi érkezését, csak mikor Nana élénk csaholással felhívta magukra a figyelmet, majd odaszaladt Petihez.
– Megismer téged – nevetett Wendy.
– Fiúk, ez itt Wendy – a fiúk hirtelen megálltak a rohangálásban, és félszegen pislogtak nagyokat Wendyre.
– Ők pedig Jani és Misi, ő meg Nana – Peti nevetve simogatta meg a nadrágját ráncigáló kiskutyát.
– Szeretitek a hólabdát? – kérdezte Wendy, majd miután látta, hogy a fiúknak fogalma sincs, hogy miről beszél, mosolyogva előhúzott egy nagy műanyag dobozt a táskájából, levette a fedelét, és megkínálta a fiúkat a kókuszos-csokis sütivel.” „– És mi a taktikátok? – kérdezte Wendy Petit a hintából, miután a sütit majszolva elmondták a fiúk, hogy milyen felállásban játszanak majd a nagy meccsen.
– Rövidpasszos játékkal van a legtöbb esélyünk – kezdte Peti komoly és büszke arccal. Jó érzés volt a tudását fitogtatnia Wendynek, ennek az okos lánynak, aki ilyen érdeklődéssel hallgatta. – A lényeg, hogy minél többet legyen nálunk a labda. Fürgébbek vagyunk, mint a Kalózok, meg tudjuk őket zavarni a gyors mozgással, és a sok gyors passzal.
– Vagyis, hogy tiki-takázunk – szúrta közbe vigyorogva Majszi, a szájában egy hólabdával.
– S hogy szerzitek meg a labdát? – érdeklődött Wendy.
– Biciklivel – nevetett egymásra Peti és Majszi. Mindketten a biciklicselben voltak a legjobbak.
– Jól hangzik – mosolygott Wendy.
– De egy jó kapusra szükségetek lesz, anélkül nehéz nyerni – szólalt meg Jani a Wendy melletti hintából.
– Meg egy cserére is, ha valamelyikőtök lesérül – tette hozzá Misi.
– Tudom, de honnan szedjünk kapust és cserét? – tárta szét a kezét Peti.
Jani és Misi szinte egyszerre álltak fel a hintából.
– Mi be tudnánk állni.” „Peti nem akart hinni a fülének. Hogy ilyen mázlijuk legyen, hogy egyszerre találnak kapust és cserejátékost is! Janiról kiderült, hogy sokat védett a régi iskolájukban, Misi pedig szinte minden poszton focizott már, bárkit tud helyettesíteni, ha kell. Peti hálásan egyezett bele, hogy a fiúk is beálljanak, s megbeszélték, hogy másnap már együtt edzenek, ha Csingiling tanárnő rábólint. Wendy pedig plusz edzéseket tud tartani nekik a délutáni szabadidőben.
Peti nagyon örült a lány barátságának. Nem szokásos barátság ez, Wendy pillantása az anyukáját juttatta eszébe, akinek az arcára már nem is emlékezett. Látta, hogy a többiekre is jó hatással van: Tülök és Göndör mintha kevesebbet kétballábaskodtak volna a következő napok edzésein, jobban tudtak összpontosítani, Pehely pedig nem hencegett állandóan, visszafogottabb lett, jobban figyelt a többiekre. És Wendy – hát ez egy csuda! – kibogozta az ikreket! Rájött, hogy Bende sűrűn pislog, ha kérdeznek tőle valamit, és kicsit szökdécselve fut, míg Barna jobbra biccenti a fejét, ha hozzá szólnak, és laposabban, hosszabb léptekkel szalad a labdáért.” „– Szerinted van esélyünk? – kérdezte Peti az udvaron az egyik edzés után Wendyt.
– Nehéz így megmondani, hogy a másik csapatot alig láttam focizni, de igen. Szerintem ügyesen játszotok. És ami szintén nagyon fontos: összetartó csapat vagytok, és imádjátok a focit. Örülök, hogy bevettétek Misit és Janit is.
– Én is örülök. Nem tudom, mi lett volna velünk nélkülük.
Ekkor Robit vágott át az udvaron. Elhalad előttük, ránéz Petire, majd elfordítja a fejét, nem köszön.
Peti jelentőségteljes pillantást vet Wendyre. Wendy megsimogatja Peti vállát.
– Egy kis hólabda kéne neki, attól biztos megenyhülne.
– A képibe kellene pár hólabda! Vagy egy igazi – mondja Peti dühösen, félig komolyan. Wendy nevet.
– Tudod, mit vettem észre? – kérdezi kis szünet után. – Tülök egész jól passzol hosszan, ívesen. Most az edzésen is szép, pontos labdát küldött előre Majszinak. Egy kis gyakorlással és biztatással még magabiztosabb lehet. Gólpasszokat is kinézek belőle.
– Tülökből? – Peti felnevet.