Annyira menő volt az a gördeszka, hogy olyat Lia még nem is látott. Szinte nekinyomta az orrát a kirakatüvegnek, miközben áhítattal nézte a deszkás bolt legújabb modelljét: egy élénkpiros, fényes deszkát, amelyet a legutóbbi világbajnokság-győztes és internetes sztár, S-Kate Jack saját kezűleg írt alá.
Nem volt eladó, csak kiállították.
Ráadásul Lia nem is tudott gördeszkázni.
Hatalmas sóhajjal fordult el a kirakattól, hogy hazafelé induljon, amikor egy csapat fiú húzott el mellette, a közeli pályára igyekeztek gyakorolni.
Lia félénken indult utánuk. Elhatározta, hogy most kivételesen nagyon bátor lesz, és megkéri őket, hogy hadd tarthasson velük. Végül azonban csak megállt a pálya bejáratánál, és tátott szájjal bámulta az ügyes figurákat, vakmerő ugrásokat és a szélsebes gurulást.
Nem mert bemenni közéjük.
Andrist figyelte, aki két osztállyal felette járt, ő volt a legügyesebb. Egyszer még egy kisebb szaltó is sikerült neki, azóta is arról beszél az egész iskola.
Andris persze észre sem vette, ahogy a többiek sem. A lányok különben sem szoktak gördeszkázni.” „Amikor a fiúk befejezték a gyakorlást és szedelőzködni kezdtek, Lia is elindult. A szeme sarkából még látta, hogy Andris kivételesen másik irányba megy, mint szokott, és belép a sarki kisboltba. Lia gondolt egyet, és utánaszaladt, úgyis akart venni még egy Túró Rudit.
A pénztárnál sikerült éppen Andris mögé beállnia.
– Csak mondj neki valamit… Mindegy, mit. Mondd, hogy elképesztő ügyes. Kérd meg, hogy tanítson meg deszkázni. Mondj már valamit, gyerünk! – ismételgette magának Lia, amikor váratlan dolog történt.
Andris egy üveg gyümölcslevet akart venni, de úgy tűnik, elszámolta magát otthon, mert az árból 50 forint hiányzott.
– Nálam van annyi, tessék, odaadom! – kiáltott fel Lia, aki hirtelen maga sem értette, hogyan is mert végül megszólalni. Ráadásul pont így! Tiszta hülyeség… – gondolta bosszankodva.
– Nahát, de kedves vagy! Köszönöm! – hálálkodott Andris. – Te a sulinkba jársz, ugye? Olyan ismerős vagy. – Andris odaadta a pénzt a gyümölcsléért, Lia is kifizette a Túró Rudiját, közben kereste a szavakat, de csak egy halvány igent tudott kipréselni magából.
– Akkor holnap megadom! Köszi még egyszer – rikkantott Andris, és már el is száguldott a deszkáján.” „A suliban másnap Lia minden szünetben Andrist kereste a tekintetével, de valahogy elkerülték egymást. Persze délután a gördeszkapályán ott volt megint az összes nagyfiú, Andrissal az élen. Lia tétovázott. Odamenjen? Emlékeztesse Andrist a tartozására? Végül aztán Andris megelőzte.
– Szia! – mosolygott a lányra. – Nem láttalak ma a suliban, pedig vissza akartam adni a pénzedet. Tessék! Még egyszer köszönöm! – és Lia kezébe nyomta az ötvenest. – Nem jössz be a pályára?
– Én… nem tudok gördeszkázni. Nincs is deszkám – válaszolt lemondóan Lia.
– Sebaj! Majd én megtanítalak! Gyere, nem olyan nehéz!
Letették a táskáikat a pálya szélén, Andris pedig odakiáltott a többieknek, hogy ne várjanak rá.
– Korrepetálok! – nevetett, majd újra Liához fordult. – Képzeld, éppen a versenyre készülünk! Két hónap múlva lesz, és a nyertes megkapja S-Kate Jack autogramos deszkáját. Minden nap órákat töltök itt a gyakorlással, de még mindig nem érzem magam elég jónak. A szaltó is csak egyszer sikerült.
– Szerintem meg elképesztően ügyes vagy. El sem hiszem, hogy lehet olyan trükköket csinálni, amilyeneket szoktál.
– Megmutatom!” „– Látod? Az egész csak egyensúly kérdése! Ha az megvan, akkor nagyon sok mindent meg tudsz csinálni. De elsőre elég, ha csak simán gurulsz. Amikor az már stabilan megy, jöhet a többi.
Andris nagyon türelmes tanárnak bizonyult, és még a deszkáját is kölcsönadta. Alig telt egy óra, Lia már roppant magabiztosan siklott a pálya egyenes részein.
– Nagyon gyorsan tanulsz ám! Én napokig gyakoroltam annak idején, mire így ment! Bravó!
Liának megfeszült a dzsekije a dicsérettől. Éppen Andris dicséri őt, a legügyesebb deszkás! És igaz, ami igaz, ő is nagyon ügyesnek érezte most magát. Élvezte, ahogy a hajába kap a szél, amikor gyorsan gurul, és alig várta, hogy kisebb trükköket is tanulhasson.
Úgy belejött, hogy észre sem vette, mennyire elrepült az idő.
– Jaj! Haza kell mennem, anyukámék aggódni fognak! Nagyon köszi a gyakorlást!
– Szívesen! Ugye eljössz holnap délután is? Ha már elkezdtük, fejezzük is be. Megtanítalak néhány egyszerűbb trükkre!
Lia biztos volt benne, hogy ebben a pillanatban nincs nála boldogabb lány az egész városban, de talán az egész országban sem.” „Másnap délutánra Andris meglepetéssel készült: elhozta egy régebbi gördeszkáját.
– Ezt neked adom, hogy gyakorolhass rajta. Én a szülinapomra újat kaptam az apukámtól, de még ez is nagyon királyul megy. Mostantól a tiéd!
Lia nem mert hinni a fülének.
– Nahát, köszönöm! De jó neked, hogy ilyen menő dolgokat kapsz az apukádtól!
– Á… Mindig küld valami drága dolgot a szülinapomra, különben alig látom. Már jó régen elváltak anyával. De most tényleg jól jött, hogy ilyeneket vesz, hiszen így neked is lehet sajátod! Neked együtt vannak a szüleid?
– Igen, és tegnap tényleg nagyon aggódtak, hogy késtem. De ma reggel megbeszéltem velük, hogy suli után még eljövök ide, csak hatra kell hazaérnem. Úgyhogy akár kezdhetjük is!
Ezen a délutánon Lia megtanulta a lépcsőről ugratást. Andris egészen elámult, hogy mennyire tehetséges, és milyen gyorsan ráérzett a deszkára.
– Még sosem láttam ilyet! Nézzetek ide, srácok! Tegnap még deszkázni sem tudott, ma pedig már ugrat! – a többi fiú is odagyűlt, hogy megcsodálja Lia friss tudományát. Persze ők is le voltak nyűgözve.