Lia és Andris remekül összebarátkozott, és szinte minden délutánt a pályán töltöttek. A kislányt a többiek is megkedvelték: kiderült, hogy Lia nagyon vicces tud lenni, főleg, amikor a tanárokat utánozza. És olyan grimaszokat vág gyakorlás közben, hogy azon muszáj röhögni.
Persze gyakorlás közben rengeteget beszélgettek is. Liának leesett az álla, amikor Andris elárulta neki, hogyan szokott segíteni az anyukájának, hogy kiegészítsék a konyhapénzt.
– Apukám ugyanis pénzt nem nagyon küld, csak drága ajándékokat… Szóval a város másik végén, azon a nagy téren szoktam bemutatókat tartani a turistáknak, ők meg ebbe a sapkába dobálják a pénzt. Azt én mind hazaviszem az anyukámnak. És hát ezért lenne olyan fontos megnyerni azt a versenyt. Akkor híres lennék, és sokkal többen jönnének megnézni.
– Szerintem egészen biztosan nyerni fogsz! Ha addig megtanulod rendesen a szaltót, akkor senki sem győzhet le!
– Mondd csak… Nem lenne kedved neked is elindulni a versenyen? Szerintem simán vagy már azon a szinten.” „– Teljesen kizárt, hogy én versenyezzek! Alig egy hónapja tanultam meg deszkázni. Csak égetném magam! – Lia szinte pánikba esett. Ő és a versenyzés? Hiszen még az iskolai helyesírási versenyen sem mert elindulni, pedig ebből az egész osztályban ő a legjobb.
– Ne már! Te is tudod, hogy nagyon jó vagy! Minden nap egy órával többet gyakorolunk, és szerintem tuti benne leszel az első ötben! Vagy akár az első háromban is!
Ez már annyira szép lett volna, hogy Lia elképzelni sem merte. Végül eszébe jutott valami.
– Rendben. Ha megígéred, hogy te viszont minden nap legalább egy órán át a szaltót gyakorolod, akkor én is elindulok.
Kezet is fogtak a megállapodásra.
Lia napról napra profibb lett: már nemcsak lépcsőn, hanem korláton is tudott ugratni, ráadásul úgy, hogy ugrás közben még a deszkát is megfordította a talpai alatt. Egyik délután éppen egy bonyolult trükköt gyakorolt, amikor óriási üdvrivalgás harsogta túl a deszkák csattogását.
Andris száguldott felfelé a meredek sáncon, a legmagasabb ponton is túl, egészen a levegőbe, majd egy teljes, 360 fokos fordulattal ért vissza a lejtőre, és magabiztosan gurult lefelé.
– Megvan! Andris, megcsináltad! Megvan a szaltó!” „Ezt meg kellett ünnepelni.
– Nem jössz át hozzánk? Anyukám palacsintát süt ma estére. És végre bemutatnálak a macskámnak is! – kérlelte Lia nevetve Andrist. – Te szaltómester!
– Palacsintával engem bármire rá lehet venni!
Lia szülei épp a vacsorához készülődtek, amikor a gyerekek benyitottak.
– Anya, képzeld! Andris megcsinálta a szaltót!
– Nahát, gratulálok! Milyen jó, hogy végre találkozunk! Lia már nagyon sokat mesélt arról, hogy mennyire ügyes vagy! De biztosan nagyon éhesek vagytok már, az utolsó palacsinta éppen most sült ki!
Vacsora közben Lia apukája Andrishoz fordult:
– És anyukád mivel foglalkozik?
Andris tétován motyogott valamit, aztán megemberelte magát és válaszolt.
– Most éppen nincs munkája, mert a csempebolt, ahol eddig dolgozott, bezárt. Egyébként titkárnő volt… de valójában ő intézett ott mindent.
– Micsoda véletlen! – döbbent meg Lia édesapja. – Én meg éppen titkárnőt keresek a céghez, mert aki eddig dolgozott mellettem, annak kisbabája született! Add meg anyukád telefonszámát, fel fogom hívni! Hátha van kedve nálunk dolgozni!
Andrisnak soha nem ízlett még ennyire palacsinta.” „Eljött a verseny napja. A gördeszkapályán hatalmas tömeg gyűlt össze, a mellette felállított színpadon pedig már ott díszelgett a győztes nyereménye: az élénkpiros gördeszka, S-Kate Jack aláírásával.
Lia szülei mellett a nézők közt ott állt Andris anyukája is. Rettentő boldog volt: nem csak új állást kapott, de a főnöke – Lia apukája – még a versenyre is elengedte, hogy megnézhesse a fiát. A szülőknél már csak a két gyerek izgult jobban.
Lia került először sorra: azt a trükksorozatot mutatta be, amit a legtöbbet gyakoroltak Andrissal. Fantasztikus, de egyszer sem hibázott!
Andris köre teljesen simán ment: sikerült két bonyolult ugrás, egy triplafordulat és egy látványos csúszás is. Már csak a szaltó volt hátra. Ettől félt a legjobban, mert a versenyt megelőző hetekben hol meg tudta csinálni, hol nem, ráadásul aznap reggel még esett is egy óriásit, miközben gyakorolta. Szörnyen félt. A szaltó volt a záró trükkje.” „Andris nagy levegőt vett, majd határozott lendülettel ellökte magát a sánc tetejéről. A csúcson a levegőbe emelkedett. Lia lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy leírt a levegőben egy teljes fordulatot, aztán nagy csattanással landolt a betonon, majd mintha mi sem történt volna, gurult újra lefelé.
Tökéletes szaltót ugrott. Nem volt kérdés: a versenyt Andris nyerte.
Lia a kilencedik helyen futott be, de ezzel is nagyon boldog volt: elvégre ki csinálná utána ugyanezt két hónap alatt, a nulláról? És ami még jobb, Andris megígérte, hogy a dedikált gördeszkát majd ő is használhatja.
– Hiszen tulajdonképpen neked is köszönhetem, hogy nyertem. Ha nem nyüstölsz annyit azzal a szaltóval, sose lettem volna első!
– Szerintem akkor is tuti első lettél volna, ha nem ugrod meg!
– Van kedvetek egy fagyihoz? – kérdezte Lia édesapja. – Mindenkit meghívok!
– Naná, hogy van kedvünk! – kiáltotta Lia. – De utána még beugranánk a pályára gyakorolni. Nem is tűnik olyan nehéznek az a szaltó… Én is meg akarom tanulni! Persze, csak ha megtanítasz. – sandított Andrisra, aki felnevetett:
– Úgy érzem, a következő versenyen nem lesz ilyen egyszerű a győzelem!