– Ha jól akarjuk csinálni, akkor már most el kell kezdenünk! Mindent el kell mesélned, onnantól kezdve, hogy mit szoktatok reggelizni, egészen odáig, hogy mi a legjobb barátnőd neve. És helyet kell cserélnünk már most! Ha a táborban nem veszik észre a cserét, akkor otthon anya és apa sem fogja észrevenni!
– Ebben én nem vagyok olyan biztos. Nem ismered anyát, látása, mint a sasé, hallása, mint a macskáé, nem lehet neki füllenteni, még egy egészen kicsit sem… Azonnal kiszúrja. – aggodalmaskodott Lotti.
– Azt csak bízd rám! Profi vagyok ebben, még színjátszó körbe is járok, nem mondtam? Teljesen le tudlak másolni! Eskü!
– Hát jó… akkor kezdjük, de hogyan?
– Nem vagy a helyzet magaslatán, Lotti! Mondjuk kezdjük úgy, hogy most te lemész az én ágyamra, én meg itt maradok fent. Amikor Blanche jön ébreszteni, te az én ruhámat veszed fel, én meg a tiédet. Te kiengeded a hajadat, én meg… – itt Lujza megakadt.
– Bizony, meg kell fésülni! Ez nem lesz egy könnyű menet, ahogy a sörényedet elnézem – Lotti felkuncogott.” „– Tehát. Nálunk este fél 9-kor villanyoltás van, utána nincs hangoskodás. Nincs tablet, nincs tévé. Reggel fél 7-kor kelünk, ha iskola van. Reggelire anya rántottát szokott készíteni, én egy cicás bögréből mindig kakaót iszom hozzá. A kutyás bögre anyáé, ő tejeskávét iszik, azt viszont én csinálom meg neki. Sok tej, egy kapszula, hosszú kávé, cukor nélkül. Tudod használni a kávégépet?
– Apa nem kávézik…
– Pech. – A két lány az almás házban ült. A többiek kimentek a mezőre festeni, de ők beteget jelentettek, így Jerome maradt velük a táborban. Ő azonban szerencsére nem zavart sok vizet, a másik oldalon nyírta éppen a füvet.
– Amúgy nagyon egyszerű, csak egy gombot kell megnyomni. Reggeli után a szomszéd szokott értem jönni, ő visz iskolába, mert anya a város másik részén dolgozik, és neki nem esik útba a suli. Délután ő jön értem. A legjobb barátnőm az egyik osztálytársam, tiszta vörös hajú lány, nagyon kedves, Lara a neve. Az ő szülei még Írországból jöttek, és…
– Várj már, ennyit nem tudok megjegyezni! Azt hiszem, jegyzetelni kéne. – Lujza előszedett egy gyűrött jegyzetfüzetet és a kedvenc unikornisos tollát. – Ezt majd oda kell adnom neked… mindig ezzel írok. Évek óta megvan.” „– Te pedig ezt a plüssmackót viszed majd magaddal… fogalmam sincs, hogy fogok tudni aludni nélküle. Egyéves koromban kaptam. – kesergett Lotti, aztán gyorsan folytatta. – Szóval Lara… Ja igen, az osztályfőnök borzalmas, nagyon szigorú, egyáltalán nem szabad beszélni az órákon, de tényleg egy hangot sem! Néha még engem is megbüntet, pedig én alig szólalok meg… És mindig ötöst kapok. Mindig! Úgyhogy tanulnod kell.
– Ez lesz a legnehezebb. Mi sosem tanulunk együtt apával, inkább moziba meg kirándulni járunk. Azt mondja, ami az élethez kell, azt ilyen helyeken úgyis jobban megtanulom, mint a suliban.
– Pfff… – Lotti elbiggyesztette a száját. – Mázlista! … Illetve most már én vagyok a mázlista! – kapott észbe.
– Hát igen… szóval mondom akkor én is. Nálunk a reggeli mélyhűtött croissant, amit apa süt. Vacsorára általában kínait vagy indiait rendelünk, mert én nagyon szeretem a csípőset.
– Ne már! Utálom a csípőset! Hogy fogom megenni azokat a kajákat?
– Hát, muszáj lesz! Majd megszokod. – vigasztalta testvérét Lujza. ” „A hét végére a lányok egész jól belejöttek egymás szerepébe. Akkor volt némi fennakadás, amikor Lotti először próbálta ki a csilit az egyik vacsoránál: a könnye is folyt, annyira csípett. Lujza persze csak nevetett rajta. A többieknek csupán annyi tűnt fel, hogy Lotti (azaz az ál-Lotti) mintha kicsit rendetlenebb lenne a megszokottnál, Lujza (azaz az ál-Lujza) pedig furcsa módon elkezdett vigyázni a ruhájára. Blanche mindezt betudta annak, hogy az ikrek jó hatással vannak egymásra. Villanyoltás után egymás mellé bújva beszélgettek.
– Holnap indulunk. Ami azt illeti, én eléggé félek. Szerintem két perc alatt lebukok apa előtt.
– Dehogyis! Apa nagyon laza, nem figyel a részletekre, majd meglátod. A világon a legjobb fej apuka!
– Te egyáltalán nem félsz, Lujza?
– Nem! Én nagyon várom már, hogy megismerjem anyát, meg a barátaidat, meg a szomszédot, aki az iskolába visz… Még az osztályfőnöködre is kíváncsi vagyok. Haláli lesz! – nevetett.
– Te mindent olyan könnyen veszel… De biztos, hogy jó ötlet ez a csere?
– Most már nincs visszaút. Ha belevágtunk, megcsináljuk! – mondta Lujza, és a fal felé fordult.” „A reptérre Blanche vitte ki a lányokat, mert a gépük majdnem egyszerre indult, csak az egyik az egyik, a másik pedig a másik irányba. A két légikísérőt várták, akik majd elvezetik őket a beszálláshoz, hiszen kilencévesek még nem kószálhatnak egyedül egy ekkora hodályban.
– Nagyon fogsz hiányozni, Lotti! – mondta Lotti Lujzának. – És anya is nagyon fog hiányozni… – súgta még a fülébe, hogy Blanche meg ne hallja.
– Olyan jó, hogy végre megismertük egymást! – felelte Lujza. – Bár ezt a szoknyát legszívesebben azonnal letépném magamról, borzalmas, hogy tudsz te ebben létezni? – suttogta.
– Ott jönnek a stewardessek, lányok! Gyerünk, gyerünk, búcsúzzatok el!
– Nagyon örülök neked. És remélem, hogy hamarosan találkozunk. – mondta halkan Lotti.
– Abban biztos lehetsz. Elintézzük, ne félj! – válaszolt Lujza. Mind a ketten a könnyeikkel küszködtek, amíg a légikísérők mellett baktattak a repülőgépek felé, hogy egy másik világrész felé repüljenek: hiszen amiben eddig éltek, kicsi gyerek-világuknak csupán az egyik fele volt.