– Anya! Jaj de jó, hogy végre itthon vagyok, olyan nagyon hiányoztál, el sem bírom mondani! – vetette magát Lujza édesanyja karjába. – Olyan jó itthon lenni, hogy mindjárt sírok!
– Én is nagyon örülök neked, kicsim. – mosolygott anya. – Ennyire rossz volt, hogy el sem akarsz engedni? Vár a taxi odakint.
De Lujza úgy szorította az anyját, mintha még sohasem látta volna. Hiszen tényleg így volt: most találkoztak először, bár anya erről mit sem sejtett.
– Nem akarlak elengedni soha! Neked van a legjobb szagod a világon!
– Hát, ez kedves bók. De mi ütött beléd? Nem szoktál ilyen lelkes lenni. Valami rossz dolog történt a táborban?
– Semmi rossz nem volt, csupa jó dolog történt, szereztem egy csomó új barátot, lovagoltam és festékes lett a ruhám, és isteni volt, egyszerűen csak úgy örülök, hogy látlak!
Anyát azonban nem lehetett átejteni. Gyanús szemmel méregette Lujzát, mintha nem hinné el, amit lát. A kislány észbe kapott, lesimította a szoknyáját, és azt mondta, ami először az eszébe jutott.
– Jót tett nekem ez a tábor. Egy kicsit lelazultam tőle. Mehetünk a taxihoz, ha gondolod!” „– Lujza! Lujzikám, gyere már ide apádhoz! Úgy állsz ott, mint aki becsinált útközben! – apa Lotti felé futott a londoni repülőtér érkezési oldalán.
– Nem csináltam be… Csak még furcsa kicsit, hogy hazaértem. Meg vagyok illetődve.
– Megilletődve? Hol tanultál te ilyen szavakat? Ez ilyen irodalmi tábor volt vagy micsoda? – nevetett apa. – Na gyere, béreltem egy traktort, azzal megyünk haza!
– Hogy micsodát? Traktorral akarsz menni? – tátotta el a száját Lotti.
– Dehogy akarok, de csak az volt. – apa látta, hogy Lotti (akit ő Lujzának hitt) nem veszi a lapot. – Ne hülyéskedj már, a teljesen normális saját kocsinkkal megyünk, természetesen.
– Ja, hogy csak vicceltél! – könnyebbült meg Lotti.
– Naná. Ez olyan szokatlan? – apa felkapta Lotti (vagyis Lujza) bőröndjét, és tempósan elindult a kijárat felé. – Nagyon szótlan vagy, te lány! Máskor ilyenkor már a csillagokat is lebeszélted az égről! Na, gyere, hazafelé bedobunk egy indiait a sarkon, attól majd megered a nyelved!
– Csak azt ne! A repülőn elcsaptam a hasamat…” „– Kész a reggeli! – anya pontosan fél 7-kor ébresztette Lujzát, ahogy Lotti mesélte. A kislány kipattant az ágyból, és dübörögve rohant le a lépcsőn a konyhába. Előző este már feltérképezte a házat, úgyhogy még csak el sem tévedt.
– Na! Mi ez a randalírozás? Leszakad a plafon! – csóválta a fejét anya.
– Tudod, mi hiányzott a táborban reggelente a legjobban?
– Mondd, micsoda?
– Hogy nem tudtam neked kávét főzni!
– Hát, akkor itt a lehetőség!
Lujza odasétált a kávégéphez.
– A kapszulák itt vannak, ez stimmel. Ezt itt felemelem, akkor a használt kapszula leesik… Ezt beteszem… de mit is kell megnyomni?
– Mit mormolsz, Lotti? Te magadban beszélsz?
– Jaj, dehogy! Csak szeptemberre meg kell tanulni egy verset, és azt memóriázom!
– Talán memorizálod. – javította ki anya.
– Persze! – Lujza közben megtalálta a gombot, és meg is nyomta. Szépen folydogált a kávé a kutyás bögrébe.
– A tejet elfelejtetted! – Lujza a hűtőhöz ugrott, és tejet töltött a kávéba. Letette anya elé a bögrét.
– És megmelegíteni is elfelejtetted. Mi történt veled? Olyan furcsa vagy, amióta hazajöttél!” „Lotti friss croissant illatára ébredt. A sarokban elhelyezett ketrecben Zabi nyuszi is várta már a reggelit. Lotti évek óta könyörgött anyának valamilyen állatért, de ő sosem állt kötélnek, mert szerinte az állatok koszosak. Gyorsan megtöltötte Zabi etetőtálját, felöltözött, fogat mosott, megfésülködött, és kisétált a konyhába.
– Hát beléd meg mi ütött? – meredt rá apa döbbenten. – Kilenc éve ismerlek, de még soha nem jöttél ki reggel megfésülködve és felöltözve a szobádból.
– A tábor, tudod… Ott így csináltuk, és rájöttem, hogy így sokkal jobb, mert kényelmesebben el tudok készülni, mintha reggeli után kapkodnék.
– Á! Jó sok mindent tanultatok abban a táborban. Elment egy kislány, hazajött egy felnőtt nő. Azt hiszem, el kell beszélgetnem a táborvezetővel, majd fel is hívom.
– Jaj, azt ne! – kiáltott fel Lotti rémülten. – Nem… nem lehet most felhívni, mert már tart a másik tábor, és ott nincs telefon, meg kütyük, meg ilyesmi, tudod.
– Csak vicceltem. Úgy látom, a kütyükkel együtt a humorodat is elvették Franciaországban!
– Apa… mondanom kell valamit.
– Ki vele.
– Már most imádlak! Úgy értem, persze mindig is imádtalak, de most még jobban!” „– Lotti, holnap át kellene menned Laráékhoz, mert nekem lesz egy megbeszélésem a kiadómmal bent a városban. – anya a reggeli maradékát takarította le az asztalról, és megeresztette a vizet a mosogatóban.
– Juhú! Hiperszuper lesz! Alig várom!
– Hiperszuper? Érdekes szavakat tanultatok. Gyere, segíts törölgetni, közben mesélhetsz!
– Hát, iszonyú király volt minden! Először is ott volt Blanche, aki először nagyon undok volt, aztán kiderült róla, hogy végülis tök kedves. Meg Marie, egy fekete hajú kislány, aki irtó viccesen beszélt angolul! Na és megtanultam, hogy bon jour, meg bon soir…
– Hiszen ezeket eddig is tudtad! – képedt el anya.
– Ja, igen, de most megmutatták, hogy kell helyesen kiejteni! Nem úgy, ahogy mi szoktuk! – Lujzából dőlt a szó, és mint rendesen, amikor beszélt, most is elfelejtett odafigyelni arra, amit csinál. Egy tányér kirepült a kezéből, és hatalmas csattanással ripityára tört a padlón.
– Na de Lotti! Soha életedben nem törtél még el semmit. Egészen kicsi korodban sem.
– A tábor… – nyögte Lujza. – Ott nem törölgettünk…
– És? Elfelejtetted, hogyan kell?