– Megpróbálok úgy helyezkedni, hogy ti is lássátok… Ha a kép jobb oldalát nézitek, a fák közt hátul kivehető, hogy ott mozog. Ha kicsit még jobban balra megyek, még a szarvát is látjátok… Elképesztő! Wow, hihetetlen! Azt nézzétek!
ErikTheViking óvatosan közelebb lopakodott a telefonjával, amivel élő adásban közvetített a követőinek.
– Hát gyerekek, úgy jöttem ide, hogy lesz egy laza piknik, és élőzök egyet nektek arról, hogy Mentost teszek a kólába… De ez sokkal királyabb! Eskü, hogy ez egy igazi unikornis! Várjatok, megpróbálok még közelebb menni hozzá, hátha nem vesz észre. Sajna ehhez el kell hallgatnom, csak figyeljétek a képet!
Az adást ekkor már tizenötezren nézték, és a szám egyre csak nőtt.
– Jaj, neee! Ott szalad, nézzétek! Még látszik kicsit a fák közt, csillog a szarva! Jaj, de béna vagyok, elijesztettem, ne haragudjatok…
Erik szelfi módba állította a kamerát.
– Tényleg nagyon szorri vagyok, gyerekek… Ezt eléggé elszúrtam! De megígérem, hogy holnap ilyenkor visszajövök, és megkeressük az unikornist! Már, ha tényleg az volt. Szerintetek az volt vagy nem? A sztorimban szavazhattok! Ja, és el ne felejtsétek, hogy ki a király! ErikTheViking a király!” „Másnap reggel a város összes iskolájában Erik élője volt a téma. Igazi volt az unikornis vagy sem? A szavazáson fej-fej mellett állt a két verzió: minden gyerek a késő délutánra ígért bejelentkezést várta, hátha kiderül az igazság.
– Te láttad tegnap ErikTheViking élőjét? Szerintem tutira kamu! Erik valahogy odavitt egy lovat, erősítettek egy szarvat a fejére… Én nagyot csalódtam benne, utálom, ha át akarnak verni!
– Szerintem meg igazi volt. Lehet, hogy nem unikornis, hanem valami más, de te is láttad, mennyire meglepődött Erik, ezt még ő sem tudja eljátszani, annyira nem jó színész! Én hiszek neki. Nagyon kíváncsi vagyok a mai élőre!
– Már nem azért, de ha kiderül, hogy Erik hazudott, kábé az összes követőjét elveszíti. És az nem kevés!
– Ezt soha nem kockáztatná! Ezért mondom, hogy szerintem igazi volt. Akkor is azt mondtad, hogy kamuzott, amikor a múltkori kihívást megcsinálta. Aztán meg kiderült, hogy tényleg megcsinálta.
Ilyen beszélgetéseket lehetett hallani városszerte.” „– Úristen! – kiáltott fel ErikTheViking. A tanárnő odakapta a fejét a hangra: nagyon csúnyán tudott nézni, ha az osztály nem volt csöndben.
– Jaj, bocsánat, tanárnő, csak most láttam meg… most láttam meg, hogy…
– Hányszor megmondtam, hogy ne telefonozzatok a pad alatt! Legközelebb el fogom venni, és csak a tanítás végén adom vissza! Azonnal rakd el, Erik!
Erik a táskájába süllyesztette a telefont, de a szíve a torkában dobogott. Majdnem ötvenezren iratkoztak fel a csatornájára tegnap óta, a postaládájába pedig özönlöttek az üzenetek. Nemrég még azon gondolkodott, hogyan lehetne legalább tízezerre feltornázni a követői számát, és most tessék: mindjárt hatvanezernél jár. Egyetlen unikornis kellett csak hozzá. A szám pedig egyre csak növekedett, percenként tíz-húsz ember iratkozott fel.
– Alig várom a ma délutáni élőt – súgta oda a padtársának. – Úgy érzem, ma megint sikerül levideózni, de most már közelebbről csinálom.” „– Áron, mi lenne, ha ma mi is odamennénk? – Zolit nem hagyta nyugodni. – A végén még valami ökörséget fog csinálni ez az Erik.
– Zoli, ez egy ló volt, csodaszép, de ló. Unikornisok nem léteznek. Majd a lovászok összeszedik. Biztos kifutott a karámból. Különben sem tudjuk, hogy pontosan, Erik hol volt tegnap. Oda se találnánk.
– Azért nem tudod, mert nem figyelsz! Már a buszon elkezdte az élőt, és amikor leszállt, bemondták, hogy Szalag utca. Aztán meg elment a mellett a játszótér mellett, ami a Szalag utca végén van, és utána már ott a kiserdő meg a tisztás.
– Igazad van, erre tényleg nem figyeltem. Végül is… Hatra ígérte ma az élőt, odamehetünk előbb, akár már ötre vagy négyre – csillant fel Áron szeme is. – És hívjuk az állatvédelmiseket.
– Inkább várjuk meg, amíg a gazdái eljönnek érte. Addig meg mi is csinálhatnánk egy élőt!
– Mekkora ötlet! Tényleg úgy igazságos, hogy lebukjon… A paci meg később úgyis visszakerül oda, ahová tartozik.” „– Szalag utcai megálló! – mondta be a sofőr, majd akkorát fékezett, hogy Zolinak meg kellett kapaszkodnia Áronban, nehogy elessen.
– Ez meg mi a fene? – a sofőr rajta felejtette az ujját a hangosbemondó gombján. A két fiú már csak annyit látott, hogy az útról egy fehér ló vágtat a kiserdő irányába, átugratva a játszótér kerítését. Nem láttak rosszul: a ló fején egy óriási szarv ékeskedett.
– Utána! Gyerünk! – Zoli azonnal kapcsolt, és a busz ajtajához rohant. – Tessék kinyitni! Gyorsan!
Az ajtó kinyílt, a fiúk pedig szélsebesen a ló után vetették magukat. Áron futás közben nagy nehezen előtúrta a telefont a táskájából. Csak annyi ideje volt, hogy elindítsa az élőt.
– Itt vagyunk a Szalag utcánál, ahol a busz majdnem elütötte az unikornist. Mi most éppen utána futunk, ti még nem láttátok, de átugratott itt a kerítésen, és arrafelé szaladt, az erdő irányába.
– Mintha egy pillanatra fennakadt volna a hinta korlátján, de aztán, látjátok, most fut tovább, kicsit sántít is, biztosan megütötte a lábát – lihegte Zoli. Az unikornis eltűnt az erdőben. A két fiú teljesen elfeledkezett arról, hogy az állatvédelmi hatóságot akarták hívni.