Zoli lélekszakadva rohant az állat után, Áron pedig a telefonnal a kezében próbált lépést tartani az eseményekkel és közvetíteni.
– Zoli szerint az unikornis lesérült, úgyhogy biztosan nem jutott messze. Ha ez tényleg egy valódi állat, és nem csak beugratás, akkor hamarosan óriási szenzációnak leszünk tanúi! Látsz valamit, Zoli?
– Szerintem mindjárt meglesz! Ott van, nézzétek! – mutatott a bokrok közé, és valóban: egy csillogó szarvat pillantottak meg az avarban, a másik oldalon pedig mintha egy pata is kilógott volna a bokrok alól.
– Nem tudott tovább futni a sérülés miatt… most ott fekszik a bokorban. Mi pedig közel megyünk hozzá, hogy ti is lássátok!
Áron közben Zoli mellé ért, aki lopva rápillantott a képernyőre: kíváncsi volt, hányan nézik a közvetítését. Már majdnem 30.000-nél tartottak. Megérintette Áron karját, jelezve, hogy álljanak meg. Már egészen közel voltak a bokorhoz, ám az unikornis nem mozdult. Zoli a kamera elé állt.
– Másodperceken belül megmutatjuk nektek az egyszarvút, ami itt fekszik sérülten, teljes valójában. Még van időtök meghívni néhány ismerősötöket, hogy ők is lássák!” „– Ezt nem hiszem el! Hogy lehetnek ennyire szemetek? Én láttam meg először azt az unikornist, én videóztam le először! – ErikTheViking majdnem földhöz csapta a telefont, amikor meglátta Zoliék élőjét, ami szinte azonnal elé került, amint megnyitotta a videós alkalmazást.
– Anya, felmegyek a Szalag utcához! – kiáltott be édesanyjának a konyhába.
– Hogyhogy? Nem csak hatra akartál menni?
– De igen, csak… Á, mindegy, oda kell rohannom most azonnal! Szia! – a köszönést az anyja már nem is hallotta, mert addigra Erik már bevágta maga mögött az ajtót.
A busz, ami a Szalag utcába vitte, tele volt gyerekekkel. Mindenki az unikornisról beszélt. Az a néhány szerencsés, akinek volt saját telefonja, azt bámulta, a többiek pedig köréjük sereglettek.
– Hihetetlen, hogy ilyet látunk… Teljesen igazinak tűnik, a szarva körül nincs ragasztó, sem másmilyen rögzítés nem látszik. Teljesen ki van merülve, a jobb hátsó lába vérzik, szerintem eltörött – szólt Zoli hangja a készülékekből.
– Most megpróbálom megsimogatni. – Ezt azonban már nem hagyta az unikornis, dühösen fújt egyet és fájdalmasan megrázta a fejét.” „– Szalag utcai megálló!
A buszról egymást lökdösve áramlott ki a gyereksereg, együtt indultak meg a játszótéren túli kiserdő felé. Erik szelfi módba tette a telefonját, rányomott az indítás gombra, és a többieket megkerülve rohant be a fák közé, arra, ahol az unikornist gyanította.
– Mint arról már ti is tudhattok, egyesek megelőztek, de ez persze mit sem változtat azon, hogy az unikornist én szúrtam ki, és én mutattam meg nektek először. Most a helyszínre tartok éppen, és jó, ha tudjátok, hogy már a buszon hívtam a rendőrséget és a tűzoltóságot is, és bejelentettem nekik, hogy egy ritka és különleges állat fekszik az erdőben, egy csomó gyerek pedig oda tart. Hatalmas botrány várható! – hadarta a kamerába.
– Tyűha! Attól tartok, hamarosan kicsit túl sokan leszünk itt! – zihálta Zoli Áron telefonjába, aki még mindig élőzte az eseményeket. – Egy egész iskolányi gyerek rohan errefelé!
A kamera most az erdőt mutatta, és valóban: rengetegen szaladtak feléjük a fák közt. Közben Erik is megérkezett egy másik útvonalon, kezében a telefonnal. Szörnyen dühös volt.” „– Na most legyetek nagyfiúk! Ne akkor, amikor lenyúljátok az ötletemet! Én láttam meg először az unikornist!
– Te ökör? – vágott vissza Zoli. – És mit akartál csinálni? Ahelyett, hogy hívtad volna az állatvédelmiseket, elkezdted videózni.
A három fiú megállt egymással szemben, Erik és Áron kezében is telefon volt. Miközben veszekedtek, egymást vették. Lábuknál a bokor alatt kimerülten pihegett az unikornis.
– Egész tömeg lesz most itt miattad! Az állat meg elpusztul a szemünk láttára! Fogalmad sincs, mekkora hülyeséget csináltál!
– Halljátok a szirénát? – szólt közbe Áron. – Egész közel lehetnek… nagyon hangos!
– A rendőrség! És tűzoltók! És a többi gyerek is mindjárt ideér! – kiáltotta Zoli. A fák közt egyenruhások futottak feléjük.
– Álljatok távolabb! – kiáltotta egy magas, nagydarab rendőr. A tűzoltók közben bevágtak a gyerektömeg elé, és igyekeztek őket a másik irányba terelni.
– Nem jöhettek ide! Lezártuk a területet, tessék hazamenni! Gyerünk-gyerünk, mindenki a dolgára! – és már húzták is ki is a helyszínt elkerítő szalagokat.
– Ti még nem mehettek el! – mordult a nagydarab rendőr a három fiúra. – Kikapcsolni a kamerát!” „– Állítólag unikornist találtak iskolás gyerekek a Szalag utcánál. A rendőrség, a tűzoltóság és az állatkert munkatársai már itt vannak a helyszínen. Mellettem áll doktor Fodor Sándor, az állatkert szóvivője. Teljesen biztosak benne, hogy az állat valódi unikornis?
– Nos, mi sem láttunk még ilyet, de kétségtelen, hogy a szarva valódi, a szőre pedig teljesen szokatlan, nem hagyományos lószőr. Egyelőre nem tudjuk, milyen állatról van szó, különböző vizsgálatoknak kell majd alávetnünk. Mivel a jobb hátsó lába sérült, a legfontosabb, hogy először azt rögzítsük sínbe. Ennek érdekében az állatkert egészségügyi részlegébe vittük kezelésre és további megfigyelésre.
– Köszönöm doktor Fodor Sándor tájékoztatását, a szó a stúdióé – a Híradó riportere átadta a mikrofont az operatőrnek, és a három fiúhoz sietett, akik az egyik tűzoltóautó hátuljában ültek, és éppen a szüleiket várták.
– Fiúk, lenne kedvetek eljönni holnap a reggeli műsorunkba? Elmesélhetnétek az egész unikornis-sztorit!
– Ehhez a szülők engedélyét kell kérnie, hölgyem – szólt rá az egyik ott tébláboló rendőr.