Fontos időszak volt az ősz a hatodikosok életében: ekkor volt az iskola diákönkormányzatának választása. Négy osztály versengett ilyenkor egymással: a matek-fizika szakosok, az emelt történelmesek, a zenei tagozat, és persze a D osztály, őket mindenki csak “vegyesvágott”-nak hívta.
Minden osztályban megneveztek egy elnökjelöltet, és egy teljes héten keresztül zajlott a kampány. A négy osztály versenye arról szólt, hogy ki tudja jobbá, izgalmasabbá tenni a diákok életét a következő egy évben.
A kampányba néha belefértek a kevésbé nemes eszközök is, pont úgy, mint az igazi politikában: édességosztogatás, vicces vetélkedők, sulidiszkó.
Ez az egyhetes kampányidőszak Diáknapok néven futott az iskolában, minden év októberének harmadik hetében. S ahogy ez a hét közeledett, méhkasként bolydult fel az egész iskola.
A legnagyobb és legfontosabb kérdés persze mindig az volt, hogy melyik osztály kit indítson diákelnöknek. A második legnagyobb és második legfontosabb pedig az: milyen arculatot alakítson ki magának az osztály. Hiszen erre épült az egész kampányhét.” „– Na, de Pedro, hiszen az osztály több mint kétharmada rád szavazott. – Garcia komoran nézett.
– De én nem szeretnék diákelnök-jelölt lenni, tanár úr!
– Ne már, Pedro! Neked van az egész osztályban a legjobb dumád! – kiabálta be az egyik lány a hátulsó padból.
– Igen, én például ki se mernék állni ötnél több ember elé! – harsogta egy duci fiú, a legjobb tanuló az osztályból, aki még felelni is szinte képtelen volt erős lámpaláza miatt.
– Na-na, gyerekek! Egyre hangosabb ez az osztályfőnöki óra… Húzzatok bőrt a fogatokra, és csend legyen! – Hatott a szokatlan megfogalmazás, mindenki elhallgatott – Pedro fiam, valami oka csak van, hogy tiltakozol. Mi a bajod a diákelnökséggel?
– Nem szeretném, és kész. Nem nekem való. Szerintem.
– Félsz? – Garcia mélyen Pedro szemébe nézett.
– Nem!
– Hát akkor?
Pedro gondolkodott. Talán nem is lenne olyan nagy butaság… ha már ennyire akarja mindenki!
– Na jó…
– Hurrááá! – az osztály nagy hangerővel szavazott mellette.” „– Mondd csak, Pedro, miért nem akartad elvállalni a jelöltséget? – kérdezte Garcia a hétfő délutáni irodalom szakkör után.
– Hát… anyukám azt mesélte, hogy az apukám is politikus volt. És ő otthagyott minket, amikor én még nagyon kicsi voltam. Én meg ezért nem akarok politikus lenni.
– Pedro, ez az egész egy buli, te is tudod. Az osztálytársaidnak is a buli a legfontosabb benne.
– Meg persze nyerni is akarnak… – mondta Pedro gondterhelten. – És én nem tudom, tudok-e nekik nyerni.
– Nekik talán nem, de velük talán igen! – húzta fel a szemöldökét Garcia.
– Biztos igaza van a tanár úrnak – hagyta rá Pedro.
– Akkor már csak egy kérdésem van: miért nem csináltad meg a múlt heti házi feladatot?
– Jaj, az a vers a barátságról… bocsánat, tanár úr, de nagyon sok volt a dolgom, még nem tudtam megírni.
– A jövő hétre legyen kész. A múltkori versed is milyen jól sikerült. Na, szevasz, vár a drótszamaram meg a feleségem. Holnap találkozunk! ” „Hazafelé menet Alfredo hangosan gondolkozott:
– Már csak egy hét, és kezdődnek a Diáknapok! –Hétfőnként ők végeztek a legkésőbb, így csak ketten mentek együtt haza. Pedro irodalom szakkörre járt ilyenkor, Alfredo pedig a Közgazdaságtan gyerekeknek című előadássorozatra.
– Annyira mázlista vagy, hogy téged indít elnöknek az osztályod! Nálunk én akartam lenni, de leszavaztak. A tökhülye Ginót indítják.
– A fülbevalós?
– Aha. Azt mondták, ő a legviccesebb. Annyira vicces, hogy múltkor az ebédlőben kiverete a tálcát a kezemből. Ráadásul azt is megszavazták, hogy a vadnyugat legyen a témánk, mert Gino apja tud szerezni ilyen műbikát, tudod, aminek felülsz a hátára, és összevissza dobál. Nektek mi lesz a témátok?
– A vadnyugat? Hát – gondolkodott el Pedro -, eléggé elkoptatták már…Mi még nem tudjuk, mi legyen.
– Na, de már csak egy hét! Hogyan készültök el így a programokkal? – kérdezte meglepetten Alfredo.
– Fogalmam sincs. – sóhajtott Pedro.” „– Nagy baj, hogy már csak nekünk nincs témánk, gyerekek! – kezdte Garcia a másnapi osztályfőnöki órát. Az A-sok vadnyugatiak, a B-sek tudósok lesznek, a C-sek meg színházat csinálnak az osztálytermükből a jövő hétre. De mi legyen velünk? Hetek óta nem tudtok megegyezni. Pedro, van ötleted?
– Sokat gondolkodtam tegnap óta… és mi lenne, ha rapperek lennénk?
– És mit csinálnak a rapperek? – nevetett fel Garcia.
– Hát rappelnek – húzta ki magát Pedro.
Az osztály síri csendben ült. Nem igazán látszott, tetszik-e nekik az ötlet vagy sem.
– Ez tök jó, tanár úr! – hasított át a termen egy vékonyka lányhang.
– Nagyon király! – hangzott egyre több helyről.
– Tanár úr! Már a jelmondatunkat is kitaláltam! – ordította nevetve Patrik, aki a legszemtelenebb volt az egész osztályban, mégis mindenki bírta.
– Na, akkor lökjed, Patrik! – nevetett most már Garcia is.
– Mondom a verset, tolom a kekszet, Pedróra szavazz, mert ő itt a legszebb!
Pedro fellélegezve kacagott fel: úgy nyert csatát, hogy még csak harcolnia sem kellett.