Hosszan szólt a csengő, mintha valaki szinte ráfeküdt volna. Zolika szaladt az ajtóhoz, és felrántotta.
– Juj, tudtam, hogy Bob, te vagy az! De szép a cipőd! Énekeljél nekem! Énekeljed, hogy Nem kenyerem a szerelem, lécci, lécci, lécci…
A hangzavarra Bella is az ajtóhoz szaladt, immár teljes harci díszben. Mimi piros kabátját vette magára, innen-onnan összeszedett tollakat erősített rá, a lábán pedig ott volt édesanyja két számmal nagyobb balerinája: csupa ragadós csillám.
– Szia, Bob – mosolygott édesen a popsztárra. Bob nem tudta eldönteni, hogy az igazi Főnixet látja-e. Aznap ez volt a huszadik ház, ahol járt: szörnyen fáradt volt már.
– Szia, Főnix… Nagyon szép a jelmezed… Zolika azonban nem hagyta nyugton.
– Lécci, Bob, lécci, énekelj, kérlek, lécciléccilécci!
– Jaj, Zolika, menj már – reccsent rá Bella. – Szóval, megismersz? – fordult Bobhoz.
– Azt hiszem… A cipőd… csillámos. Te lehetsz az.
– Naná, hogy én vagyok!
– Hát akkor… örvendek… újra. Holnapután délben jönnék érted a helikopterrel. De most nagyon fáradt vagyok, azt hiszem, hazamegyek lepihenni.
Mimi a konyhaajtó mögül hallgatta végig a beszélgetést. Keservesen sírt.” „– Anya! Anya, de jó, hogy hazaértetek – Bella édesanyja nyakába vetette magát, Mimi pedig édesapjához lépett, hogy megölelje. Zolika tétován toporgott négyük közt.
– Képzeld, anya, mi történt! Nyertem egy helikopteres sétarepülést… Bob the Doggal, tudod!
– Akinek az a szörnyű fülbemászó slágere van, azzal a teljesen értelmetlen szöveggel?
– Jaj, nem is értelmetlen! Nem kenyerem a szerelem… Vele, igen! Mert megnyertem a jelmezversenyt a buliban, tudod, ami tegnap volt, és itt volt Bob, mert tudni akarta, ki a Főnix, és…
– Állj, állj, állj – mondta Mimi apukája kedvesen. – Ebből így egy szót sem értünk. Hadd üljünk le, aztán majd ebédnél elmeséled. Mimi, te nem voltál abban a buliban?
– Valakinek Zolikára is vigyáznia kellett, amíg aludt… – felelte Mimi keserűen.
– Ó, tényleg. Hát, gratulálok, Bella! Majd küldj nekünk egy képeslapot onnan a magasból – nevetett Mimi apukája.
– Naná, majd dalt is küldök! Már csak két nap, annyira várom! Isteni lesz, csak Bob és én, odafent… Anya! Segítesz kitalálni, hogy milyen legyen majd a frizurám? – azzal Bella és anyukája eltűntek a fürdőszobában.
Mimi alig tudta visszatartani a könnyeit, miközben apa elmesélte, milyen remek hétvégét töltöttek el a hegyekben Mimi mostohaanyjával.” „Bobot valami nem hagyta nyugodni. A szobájában ült, és a jelmezbálon gondolkodott. Kopogtattak.
– Csak én vagyok – nyitott be az apja. – Nocsak, mitől vagy ilyen gondterhelt?
– Nem tudom, apa. Szerintem nem az az igazi főnix, akit most kiválasztottam. Olyan fura volt. A hangja sem hasonlított. De a ruha meg a cipő… fogalmam sincs, jól döntöttem-e.
– Ezen könnyen lehet segíteni. Van valami, amit a Főnix elmesélt neked az este? Amit csak te és ő tudhattok?
– Most, hogy mondod – Bob kutatott az emlékezetében. – Azt mesélte, üvegfigurákat gyűjt.
– Hát ez egyszerű. Amikor mész érte a helikopterrel, kérd meg, hogy mutassa meg a figuráit. Ha meg tudja mutatni, akkor ő az. Ha nem, akkor csaló.
– Apa, te egy zseni vagy – Bob ugrálni kezdett örömében.
– Nekem mondod? Csak egy zseni tud összehozni egy ekkora cipőgyárat. – Nem beszélve a popzenei karrieredről – tette hozzá, ám olyan halkan, hogy Bob szerencsére nem hallotta. ” „– Megyek! Nyitom – Bella rohant az ajtóhoz, Mimit és Zolikát is félrelökve. Bob állt előtte teljes életnagyságban.
– Szia! A helikopter itt a sportpályán tudott leszállni. Nincs messze! De előtte még szeretnék kérni valamit.
– Naná, bármit – repesett Bella.
– Mondtad a bulin, hogy gyűjtöd az üvegfigurákat. Megmutatnád őket?
– Hát… p..p..persze, csak… fel kell értük mennem… mert fent vannak a szobámban…
Ez már Miminek is sok volt.
– Na, azt már nem! Azok az én figuráim – Bella elstartolt a lépcső felé, de Mimi gyorsabb volt. Egymást rángatva rohantak Mimi szobája felé.
– Naaaa, ne veszekedjetek már megint! Mindig veszekedtek – Zolika aggodalmasan futott a nővérei után.
Szinte egyszerre értek Mimi szobájához. Bella a szekrény felé ugrott, Zolika azonban megbotlott a küszöbben, és egy óriásit hasalt. Azonnal bömbölni kezdett.
Ekkorra már Bob is odaért: az egészből semmit sem értett: ott állt a két zilált lány, Zolika azonban, aki addig sírva feküdt a padlón, hirtelen elhallgatott.
– Jé… ott az ágy alatt! Az micsoda? – az ágyhoz mászott, és kihúzta alóla Mimi főnixjelmezét, a csillogós cipővel együtt.” „– Szóval te voltál az igazi főnix – nyögte ki Bob, amikor végre meg tudott szólalni a döbbenettől.
– Igen, én…
– De akkor miért nem szóltál?
– Nem is tudom… féltem. Senki nem tudta, hogy ott voltam a bulin.
– Micsodaaaa? Te elmentél a bulira, Zolikát meg itt hagytad egyedül? – üvöltötte Bella.
– Nem hagytam egyedül. Eszter néni vigyázott rá, oké? És most már fogd be a szád! Csaltál, hazudtál, és még neked áll feljebb! Tűnj el a szobámból!
Mimi maga is meglepődött, hogy ilyeneket mond a mostohanővérének. Igaz, ami igaz, jól esett végre elküldeni őt a fenébe.
– Hát akkor – szólalt meg végül Bob – Azt hiszem, vár ránk egy helikopter odakint. Persze, csak ha van kedved velem tartani…. tényleg, még a nevedet sem tudom!
– Miminek hívnak – pirult el Mimi. – És természetesen pont van kedvem egy helikopteres körhöz a város felett…
– Remek, induljunk – Bob megfogta Mimi kezét, és elindult vele a lépcső felé. – Ha gondolod, elénekelem neked a legújabb slágeremet is odafönt. Biztosan ismered… Nem kenyerem a szerelem – dúdolta.
– Ismerem, persze. De talán ideje lenne átírni a szövegét…